Néhány éve úgy gondoltuk a férjemmel, hogy eljött az ideje annak, hogy kisbabánk szülessen.
Évekig minden fontos volt, legyen stabil anyagi hátterünk (munkánk, pénzünk, otthonunk, autónk...), ezért a gyerekvállalást halogattuk.
2007 végén elhatároztuk, hogy hajrá, most jött el az alkalmas idő, uzsgyi mindent bele. 31 éves vagyok, pont ideális, hogy megszülessen az első gyermekünk.
Persze ilyenkor mindenki azt hiszi, hogy elhatározzuk és a jövő hónapban már terhes is leszek. Az első pár hónapban bosszús az ember a menstruációk idején, hogy megint nem sikerült, majd amint telnek a hónapok, a csalódottság, elkeseredettség, kétségbeesés egyre jobban úrrá lesz rajtunk. Egyszer csak azt veszed észre, hogy mélységes irigységet és utálatot érzel minden kismama iránt, akivel csak találkozol, illetve meghatódsz minden kisbaba láttán. Ne érezz bűntudatot, ez teljesen természetes és emiatt nem vagy gonosz és rossz ember!!! A saját sikertelenségedre, kudarcaidra emlékeztet egy kismama és igazából azért haragszol és nem ő rá.
Mivel 1,5 év után sem sikerült, még egy téves halvány két csíkos tesztet sem összehoznunk és az ismeretségi körünkben sok meddő pár kálváriáját ismertük akkor már, elhatároztuk, hogy szakemberhez fordulunk.
2009 áprilisától járjuk a kórházakat (hozzáteszem, ha nem lennének hasonló cipőben járó ismerőseim, akik segítik a mi lépteinket is, akkor legalább 2 évvel le is lennénk maradva a kezelésekkel). Mélységesen felháborít, hogy mennyi zsákutca vár azokra (és elpazarolt idő), akik nem veszik kezükbe saját sorsuk irányítását és csak az orvosokra bízzák magukat. Itt is szeretném megkövetni azokat az orvosokat (és meg is köszönni nekik), akik erejükön felül is próbálnak segíteni betegeiken. Sajnos ezek az orvosok nagyon kevesen vannak. A többiek csak egy jó és biztos üzletet látnak a meddőségben és igyekeznek is meglovagolni a lehetőségeket.
Nem volt Budapesten jó nőgyógyászom (Miskolcon volt, - mert én miskolci vagyok -, de akkor már 10 éve Pesten éltem, ezért nem jártam haza hozzá). Többen ajánlották nekem Dr. F. V.-t, aki a környékünkön vezet egy meddőségi központot. Gondoltam, ha baj van, legalább ő meddőségi szakember, azonnal tud segíteni is. Nagyon kedves ember és bizonyára nagy szaktekintély is, de kicsit furcsállottam, hogy ott hagytunk már 26.000 Ft-ot nála és még a bugyimat sem látta, - nem hogy ami alatta van :). Úgy éreztem vizsgálat nélkül rögtön a lombik felé terelget. Gondoltam azért célszerű lenne egy alapos kivizsgálás, ezért 2009. augusztusában átmentem az ÁEK-be Dr. V. M.-hoz (az egyik ismerősöm tanácsára).
Itt egy csomó bajra fény derült, mint magas prolaktin, inzulin rezisztencia és PCO, cukorbetegség, a bal petefészkem nem fejlődött ki rendesen, pozitív PCT teszt és egy képlet a jobb petefészkemben. A hónapok során azt vettem észre, hogy ki-kiderül a baj, de nincs kezelés, nem oldjuk meg a problémát. Elegem lett a személytelen vizsgálatokból és konzultációkból és az egy helyben topogásból, mert szép lassan eltelt 1 év és a jelszó mindig az volt, „majd a következő ciklusban”.
Egy idő után már nem volt peteérésem. A ciklusom körül minden rendben volt, azaz nem tapasztaltam változást és menstruáltam is úgy ahogy szoktam, de az ultrahangos nyomon követés kimutatta, hogy nem érik meg petém. Kissé bosszús is voltam, mert jó néhány hónapban, amikor meg azt mutatta, hogy van peteérésem, valami miatt sosem jutottunk el az inszeminációig.
Azután végre 2010.09.18-án a második hónap Clostylbegit és Gonal F kúra segítségével lett egy petém, ezért megcsináltuk az első inszeminációt (a doktor úr magánrendelésén, érdekes körülmények között és mondanom sem kell, jó pénzért). Ez nem sikerült L. Benne volt a pakliban, hiszen csak 15 % körüli az esély még egy ilyen beavatkozás/rásegítés esetén is.
Majd jött volna a következő hónapban a második inszemináció. Egy pénteki napon 23 mm-es petét láttak nálam (ami a ciklus alatt 2-2,5 mm-t nőtt naponta). Kisebb tortúra után (irány LH tesztért a patikába, ami persze ilyenkor sehol sem kapható), majd vissza a doktor úrhoz, aki azt mondta, hogy az LH teszt nem mutat peteérést mára (szinte láthatatlan volt a második csík, nem úgy mint egy nappal előtte). Kérdeztem, hogy nem lehet, hogy már vissza esett az LH szintem, illetve nem tudná 12.00 körül ismét megnézni, hogy ha kell inszemináljunk? A monitort én nem láttam, így azt sem, hogy van-e ott tüsző vagy nincs és gondolom mivel nem vagyok orvos nem biztos, hogy nekem volt igazam, de a több hónapja tartó tortúrában olyan szinten kitanultam a saját testem és ciklusom minden rezdülését, hogy a volt főnököm szavaival élve a fizetésem tettem volna rá, hogy aznap nekem peteérésem volt. A doktor úr kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő már nem tud megnézni, mert céges rendezvényük van és hamarabb be akarja fejezni a rendelést. Így holnap menjek el a magánrendelésére és ott megcsináljuk a második inszemet (persze ismételten jó pénzért – számla nélkül). Itt kezdett gyanús lenni, hogy miért is esik az én peteérésem mindig szombatra?
Természetesen nem mentem el másnap a magánrendelésre, hanem hagytam ezt a ciklust, vagyis nem rágódtam tovább feleslegesen és nem dobtam ki pénzt az ablakon, hanem adtunk egy esélyt a természetnek J. Sajnos ő nem élt vele.
Jött a következő hónap. Tortúra, vérvétel, vizsgálat megint. Majd új fejlemény. Kedves Ramóna! Magának nőtt egy polipus a méhében. Teljesen megrőkönyödtem, az meg mi? A méh felszínét fedő nyálkahártya túlburjánzása, ami jóindulatú elváltozás, de meg kell műteni - azaz ki kell kaparni -, mert magától nem húzódik vissza, csak tovább nő.
Ekkor (2010.11.hó) mentem át Dr. Tömösváry Zoltánhoz a II. Nőgyógyászati Klinikára. Őt néhány éve egy közös munka kapcsán ismertem meg. Alternatív szülőszobát szeretett volna kialakítani önszorgalomból a Klinikán, amiben kérte a munkahelyem segítségét – mondanom sem kell nagyon tetszett, hogy mennyire fontos neki ez az ügy és mennyi energiát és munkát tesz bele, hogy nekünk leendő anyáknak a szülés könnyebb, barátságosabb és meghittebb legyen. Gondoltam felkeresem, és most én kérem az ő „segítségét” azzal, hogy kikérem a véleményét, mit tegyek?
Meglepetésemre, nem egy véleményt kaptam tőle, hanem tüzetesen átbeszélt velem mindent, megvizsgált és néhány perc múlva ripsz-ropsz már a kezelésemet beszéltük meg. Sajnos a műtétet nem kerülhettem el, így 2010. december 13-án meg is műtött.
...de ezt majd legközelebb írom meg, remélem visszatérsz elolvasni J
