A petesejtadományozást (donáció) eredetileg azon betegek kezelésére hozták létre, akik petefészke idő előtt kimerült, vagy a petefészket (ovarium) rosszindulatú folyamat miatt el kellett távolítani. Számos esetben más szervek daganatos megbetegedése utáni pl. sugárkezelésnek, kemoterápiának estek áldozatul a petesejteket (oocita) tartalmazó ovariumok.
Mint annyi minden a humán reprodukciós forradalomban, a donáció is az elmúlt két évtizedben vált reális valósággá: 1983-ban egy ausztrál munkacsoport számolt be az első sikeres terhességről petesejtadományozást követően. A magas terhességi ráta és élveszületési arány természetesen megváltoztatta, kiszélesítette az indikációk körét is. Kezdetben csupán azon betegeknél végeztek adományozást, akiknél korai petefészek kimerülést lehetet igazolni a klinikai kép alapján. Később genetikai rendellenesség miatt petefészek-hiánnyal született nőbetegeknél (Turner szindróma) is sikerrel alkalmazták a beavatkozást. Kiszélesítették az indikációs kört azokra a meddő betegekre is, akiknél a hagyományos lombikbébi eljárás során ismételten rossz minőségű embriók jöttek létre, vagy zigóták egyáltalán nem alakultak ki a megtermékenyítés alkalmával. Bekerültek a terápiás körbe azon idősebb nőbetegek is, akiknél a petefészek sejttermelő kapacitása igen szegényes volt (un. low respander). A közelmúltban az ember-klónozás szándékáról méltán elhíresült olasz Antinori professzor volt az első a világon, aki 50 év feletti nőbetegeknél is eredményesen alkalmazta a donáció módszerét 1993-ban.
A petesejt adományozók természetesen megfelelő kivizsgáláson kell, hogy átessenek, amit minden országban törvény ír elő, így hazánkban is.
Az 1997 évi egészségügyi törvény IX fejezetének 170-182§-a foglakozik az ivarsejt-adományozás és -letéttel, amit természetesen számos végrehajtási utasítás is követett.
Petesejt donor csak 35 év alatti, szült nő lehet, aki egészséges, mentes minden genetikai rendellenességtől, laboratóriumai tesztjei negatívak, petefészkei kornak megfelelően, jól működnek.
Számos tesztet és vizsgálatot (AIDS, hepatitis, vérkémia stb) kell elvégezni a sejtet kapónál is (recipiens), további a férjnek andrológiai vizsgálaton kell átesnie. Nehezebb feladatnak tűnik a recipiens és donor ciklusának összehangolása a beavatkozás során. A sejtadó szabályos, rendezett ciklusú nőbeteg, míg a recipiens általában aciklusos, hosszabb-rövidebb idejű másodlagos vérzés- kimaradásai vannak. Két lehetséges megoldás kínálkozik: egyrészről az un. ciklus-szinkronizáció, másrészről a mélyhűtve tárol embriókkal történő transzfer. Az első megoldás során speciális gyógyszerekkel összehangoljuk a donor és recipiens ciklusát, aminek során a stimuláció hatására megérett és megtermékenyített donorpetesejtek alkalmassá válnak a beágyazódásra a recipiens hormonálisan előkészített méhébe. A másik kezelés alkalmával első lépésként csupán a petesejtadó gyógyszeres kezelését (petefészek stimuláció) végezzük el, majd a férj hímivarsejtjeivel megtermékenyített oocitákat lefagyasztjuk. Ezt követően - a gyakorlatban három hónappal később- a hormonálisan előkészített repiens méhébe helyezzük préembriókat kiolvasztás után. Amennyiben létrejön a terhesség (graviditás), a megkezdett gyógyszeres kezelést minimum 90 napig folytatni kell, hiszen a petefészkek működés-kimaradása miatt terhességi sárgatestek sem jöhetnek létre, amelyek feladata életben tartani a korai graviditást. A harmadik hónap, az un első trimeszter végén a kialakult lepény átveszi a terhesség irányítását: ekkor a kezelését abba lehet hagyni. A terhesség további lefolyása általában nem tér el a hagyományos úton fogantaktól.
A kezelések sikerrátája a látszólagos bonyolult kezelés ellenére is relatíve magas: kezelés ciklusonként 30-50% terhességi arányt lehet elérni.
Nem lehet megkerülni a beavatkozással kapcsolatos morális és etikai kérdéseket, bár ezek részletes megtárgyalása messze meghaladja cikkünk kereteit. Alapvetően a fontos, hogy mind a donor, mind a recipiens kiegyensúlyozott családi hátérrel rendelkezzen, pszichésen stabil kapcsolatban éljen. Bár a petesejtdonáció hasonlónak tűnik a spermiumadományozáshoz, alapvetően különbözik ettől. A petesejtdonort gyógyszeres kezelésnek kell alávetni, ami megnöveli a petefészek túlstimulációs megbetegedés kialakulásának valószínűségét, a sejtleszíváshoz pedig el kell altatni. Miután csak karitatív céllal végzünk adományozást, a donornak erősen motiváltnak is kell lennie: ezért részesítjük előnyben pl. a leánytestvérek közötti donációt.
Mint már említettük, az 1997. évi Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások Eü. törvény jól körülhatárolja azokat az etikai normákat is, amelyek betartásával korrekt, jó hatásfokú, emberileg is kezelhető módon segíthetjük a meddő párok gyermekhez jutását.
Kaáli Intézet
